Get Adobe Flash player
Címlap Határtalanul

Határtalanul! 2018

Az erdélyi só kitermelési és szállítási útvonalának kultúrtörténeti és természeti nevezetességeivel ismerkedtünk meg az Erdélyben töltött 4 nap alatt. A határ átlépése után Nagyszalontán tartottunk pihenőt,  megtekintettük az Arany emlékházat, megkoszorúztuk Arany János szobrát, rövid megemlékezés keretében felelevenítettük mindazt, amit Arany János életéről, munkásságáról az elmúlt években tanultunk.Tovább folytattuk utunkat Királyhágóra, majd Kolozsvár , Bánffyhunyad nevezetességeit tekintettük meg.Este elfoglaltuk szállásunkat Székelyszentléleken.

A második napon Csíksomlyóra látogattunk,megtekintettük  a kegytemplomot, fejet hajtottunk a Mária-szobor előtt és közösen zarándokoltunk el a Hármashalom- oltárhoz. Rövid pihenőt tartottunk a Madéfalvi veszedelem emlékművénél . Következő megállónk a Békás-szoros volt, majd sétát tettünk a Gyilkos-tónál is. Szállásunk felé utazva megálltunk Szejkefürdőn, ahol ünnepélyes keretek között megkoszorúztuk Orbán Balázs, a legnagyobb székely történész, író és etnográfus  sírját és emlékművét,  megcsodáltuk a székelykapukat.

Harmadik nap a helyi iskola tanulóival, tanáraival találkoztunk, jó hangulatú órákat töltöttünk együtt, amit egy barátságos focimeccsel zártunk.Szovátára utaztunk, körbejártuk a Medve-tavat,megcsodáltuk a sófalakat, majd a  parajdi sóbányába utaztunk tovább.Szállásunkra tartva megálltunk Farkaslakán, ahol megemlékeztünk Tamási Áron munkásságáról, elhelyeztük emlékművén a megemlékezés koszorúját.

Negyedik napon Fehéregyházára látogattunk,ahol felkerestük a segesvári csata emlékművét, közös szavalattal emlékeztünk a költőóriásra és elhelyeztük a megemlékezés koszorúját. Segesvár történelmi városnegyedét megcsodáltuk, felelevenítettük a szabadságharc kiemelkedő eseményeit, diákjaink pedig lelkesen felszaladtak a " diáklépcsőn"is. A hazafelé vezető hosszú úton újból és újból felelevenítettük a négy nap élményeit.

Képek a kirándulásról

Módosítás: (2018. november 08. csütörtök, 08:30)

 

Határtalanul 2017

 

Idén tavasszal a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákjai ellátogattak Erdélybe a Határtalanul pályázat keretein belül. Az út során a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziummal együttműködve nyerhettünk bepillantást a helyiek mindennapjaiba. Beszélgetések és csapatépítő játékok során ismerhettük meg közelebbről a székely mentalitást, továbbá megérthettük, hogyan élik meg magyarságukat. Szemet gyönyörködtető tájakon, történelmi helyszíneken járva szívhattuk magunkba a kultúrát és gazdagodhattunk értékes helytörténeti, néprajzi ismeretekkel.

Bővebben...

 

 

Erdélyi kirándulás
Iskolánk csapata, melynek nagy részét 7. évfolyamos diákjaink alkották, május 1. hetében 4 napot töltött el a Határtalanul! pályázatnak köszönhetően Erdély csodálatos tájain. Láttunk városokat, falvakat, műemlékeket, sóbányákat, vásárokat, tavakat, hegyeket, sziklákat, mezőket, legelő nyájakat, érintetlen tájakat. Rengeteg csoda alkotta az élményekben gazdag programot. A 4 nap alatt 17 helyen fordultunk meg, többek közt a tordai és a parajdi sóbányában, a szovátai Medve-tónál, a Békás-szorosban, a Gyilkos-tónál, Csíksomlyóban, Segesváron – hogy csak a legnépszerűbb programokat említsük. Szállásadóink révén megismertük a székely vendégszeretet, a vacsorák alkalmával pedig a székely konyha finomságait.
Minden résztvevő számára felejthetetlen volt ez a kirándulás.